Szeressük az „életképtelen” nőket!
Olvasóink írták: Szeressük az „életképtelen” nőket
(Nagyra tartjuk olvasónk írásait, mindazonáltal nem állítjuk, hogy szerkesztőségünk azonosul olvasóink cikkeinek tartalmával. Amennyiben bárki véleményt fűz az íráshoz, kérjük vegye figyelembe, hogy egyet nem értése esetén a szerzővel vitatkozik.)
Az elmúlt években mennyiszer hallottam, hogy mennyi nő van, aki “életképtelen”. Nem volt munkája és még kitakarítani sem volt hajlandó. Nekem kell eltartanom, és még neki voltak igényei felém.
Tévedésbe ne essünk, ha azt gondoljuk, hogy manapság csak a nőknek számítanak az anyagiak. Vajon mit takar az, ha nem akarunk életképtelen lánnyal lenni, vajon mije hiányzik a legjobban? Jól lehet érezni magunkat egy ilyen lánnyal? Hát persze. Vajon vonzóak ezek a lányok? Persze. Az életképtelen lányok is lehetnek ugyanolyan vonzóak, kedvesek, csábítóak, türelmesek, odaadóak vagy megértőek és türelmesek. De a legtöbbeknek az hiányzik, hogy a partner ne legyen „életképtelen”. Vagyis, hogy legyen keresete, legyen munkája, adjon bele az albérletbe. Ma már vonzó tényező, ha egy nő dolgozik és nem tanul vagy otthon ül, és egyszerűen nem tudja, hogy mihez kezdjen magával. Nyilván ez a jelenlegi gazdasági helyzet miatt is van, azonban ne gondoljuk, hogy az életképtelen nő, minden téren életképtelen. Ha körbenézünk, talán azt látjuk, hogy az a nő, aki nem dolgozik, lehet sokkal kevésbé stresszes, ingerült vagy anyagias. Lehet, kevesebb vágya van az életben. Lehet, mivel nem dolgozik, a másik felé sincs akkora elvárása. Lehet, megsajnálja a párját és próbál segíteni, mondjuk tiszta lakással várni haza a másikat.
Az “életképtelen nők” se mind ugyanolyanok. Sokan vannak, akik hivatásszerűen érzik magukban, hogy főállású anyák szeretnének lenni és ezért látjuk őket életképtelennek. Másoknak egyszerűen negatív képük van a munkáról és szoronganak és félnek dolgozni.
Azok a nők, akik főállású anyának érzik magukat és képesek ilyen módon feláldozni magukat a másikért, úgyhogy ezt természetesnek érzik, nagyon ritkák. Nekik nem számít, hogy nem lesz karrierjük és nagyon kevés időt tudnak majd foglalkozni magukkal. Ezek a nők feláldozzák magukat egy magasabb cél érdekében. Ők igazi kincsek! Akik az egész életüket a férjüknek és a gyerekeiknek szánják és nem a munkának. Az ilyen nőket becsülni kell és nem szabad életképtelennek titulálni. Fontos, hogy meglássuk ezekben a nőkben a csodát!
Az életképtelennek titulált nők másik fele vágyik arra, hogy kilépjen a burkából és elmenjen dolgozni. Vágyik az első fizetésére a kezében, vágyik arra, hogy ne nézzék semminek. Vágyik arra, hogy egyenlő félként legyen kezelve. Minden nap eszi magát, hogy bátorságot gyűjtsön és kilépjen a komfortzónájából, de kevésnek és gyengének érzi magát, egy ócska ridikül táskányi önbizalma sincs, hogy miért pont őt választanák egy munkára, és retteg attól, hogy a partnere sem tartja képesnek arra, hogy egy állást szerezzen.
Ha szeretjük a másikat és otthon van, ne skatulyázzuk be, hogy mit végezzen el vagy mit nem. Kezeljük a másikat egyenlő partnerként. Osszuk meg vele, hogy hogyan állunk anyagilag, vegyük bele őt is a döntésekbe, hiszen kereset híján is lehetnek ötletei, érezheti, hogy éppen mire szükségesebb költeni családilag. A takarításért, a mosásért, a főzésért senki nem fizet, de mégis szükség van rá, és nagyon jól tud esni, ha valaki megcsinálja, de mindennek a kulcsa az, hogy ne várjuk el. Hagyjuk a levegőben lógni, hogy ez nem kötelesség.
Aki csinálja, szeretetből csinálja, hogy érezze milyen adni a családjának. A munka és a házimunka mellett is fontos, hogy tudjunk odafigyelni a partnerünkre és ne minősítsük ki, mit csinál, kinek mennyire fontos a tevékenysége. Minden feladat, ami el van végezve, már egy közös boldogság felé vezet. Azért vagyunk ketten, hogy mindenki a maga segítségét adja hozzá a közös jövőhöz. A beadott tevékenységek sosem állandóak, hiszen az élet is folyton változik. Mindenki az adott körülményekhez képest, fog több vagy kevesebb energiát befektetni. A lényeg, hogy ne ítéljük el a másikat, ne tekintsünk rá úgy, hogy ami a jelenlegi állapota, az az állandó.
Azoknak a nőknek az esetében, akiknél a korukhoz mérten szokatlan, hogy még nem dolgoztak, félelem, önbizalomhiány és szorongás van a háttérben. De ahelyett, hogy ítélkezünk, inkább próbáljuk meg megérteni őket. Sokat segít, ha a félelmeiről kérdezgetjük a másikat és erősítjük benne a tudatot, hogy képes egy adott feladatot elvégezni. Az életképtelen nőkből is kiváló társak válhatnak. Az életképtelennek titulált nők 95%-a képes lenne fizikailag eltartani magát, de lelkileg nem merik ezt meglépni. És ilyenkor kellenek az erős, céltudatos férfiak, akik dolgoznak. Ha segítjük a másikat és bízunk benne, és addig is társként kezeljük, amíg nem keres, akkor előbb-utóbb elég bátrak lesznek, hogy kilépjenek a komfortzónájukból. Ráadásul, ha egy ilyen mély társkapcsolatba kerülünk, és az egyikőnk megsérül, vagy kiesik a munkából, az életképtelen nők, akikben bíznak, jó eséllyel vállalják fel a család terheit, hiszen eddig is erre készítették fel őket. Ha egy életképtelen nő legyőzi a félelmeit, akkor igazi társsá válik. Ha fordul a szerencse, a család kenyérkeresője lesz, megtéríti a belé vetett bizalmat, és minden téren meg fog próbálni megfelelni.
Bízzatok benne, biztassátok, kérdezgessétek, dicsérjétek, adjatok nekik álmokat és engedjétek, hogy vágyakozzanak. És hogy ez miért jó?
Bármilyen vihar jön, egy dologban biztosak lehetünk, hogy aki mellettünk áll most, az ott is marad. Nem kell, többet félnünk, hogy elhagynak minket, hiszen amit a párunknak adunk, azt máshol nem kaphatja meg. Mindig lesz kivel megosztanunk a problémáinkat, akkor is, ha férfiasan hallgatunk róla, hiszen a párunk úgyis kihúzza belőlünk, mert segíteni akar. Mindig lesz, aki kedveskedjen, aki gondoljon ránk és az egész életét velünk akarja majd leélni. Akinek a szemében a földre szállt csodák leszünk, és aki majd elmosolyodik minden percben, ha az eszébe jutunk. Aki a barátnői vagy a barátai előtt, minden alkalommal megvéd minket, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint a többi nő vagy férfi, mert ha így gondolkodunk, nem is vagyunk olyanok.
Egy ilyen kapcsolatban különlegesnek érezhetjük magunkat, mert ha ennyire előzékenyek vagyunk a másik felé, átléphetünk az anyagiakon és lesz türelmünk egy ideig csak adni, adni és adni, mindezt abban a hitben, hogy a befektetésünk megtérül. Mert amennyit megteszünk a másikért, ő valahol ugyanannyit vissza akar majd adni nekünk. Vajon azért, mert kötelességének érzi? Nem. Azért mert szeret minket, és vissza akarja adni, amit a másiktól kapott. Mert örömet szeretne okozni nekünk. Ha az a célunk, hogy szeretetből főzzön, mosson, takarítson ránk az életképtelen társunk, hát itt a recept, mit tehetünk ezért, de ha kipróbáljuk, fél úton rá fogunk jönni, hogy ez az egész nem erről szól. Figyeljünk oda, mert néha egy életképtelen nő lehet a legnagyobb kincs a környezetünkben, aki csak arra vár, hogy valaki a megfelelő módon kezelje őt, hiszen egy jó párkapcsolat értelmet adhat mindkettőnk életének.
Írta: Gulyás Adrienn
2018. január 28.
Írjon Ön is egy valós történetet a boldogságról!
