HírekMagazin

Boldogság Manó Borsodban

Hátrányos helyzetű településeken élő gyerekeknek és családoknak okozott meglepetést adományozott 2020. végén a Boldogság Manó nevű jótékonysági akciójával a Virágozz és Prosperálj Alapítvány.

A nonprofit kezdeményezés keretében önkéntesek gyűjtöttek több, mint 3.000 játékot. Céljuk az volt, hogy olyan gyerekeknek juttassák el, akiknek a karácsonyi ajándék elérhetetlen. Ebben az évben két falu lakóit támogatták. Csenyéte lakói borsodban örülhettek. A másik falu Baranyában Siklósbodony volt.

A játék nem elég

Nem csak játékokat, hanem tartós élelmiszert is juttattak a családoknak. A szülőknek ugyanis az ünnepi időkben még nagyobb szomorúság, ha nincs mit az asztalra tenniük.

A település polgármestere, Kiss István alaposan meglepődött, amikor együttműködését kérték ahhoz, hogy falujának lakói az ő szervezésében kaphassák meg az Alapítvány adományát. Mint említette: „Nem gondolta, hogy valakinek fontosak azok a halmozottan hátrányos helyzetű emberek, családok, akikért mi felelősséget vállaltunk.”

A Virágozz és Prosperálj alapítvány vezetője, Novák Antónia elmondta:

A koronavírus probléma ezen időszakában még inkább szükség van az elesettek támogatására, hiszen a társadalom figyelmét más gondok kötik le. Az alapítványnál nem gondoljuk, hogy egy-egy ilyen akció elegendő. Nem becsüljük azonban le annak értékét, amit ezzel üzenhetünk a rászorulóknak. Ez pedig az, hogy «Fontosak vagytok és nem csak gondolunk rátok!»”

Novák Antónia szerint nyilvánvaló, hogy ezek az akciók nem enyhítik érdemben a rászorulók problémáit. E mellett azonban „gyűjtünk és adományozunk szegényeknek, különösen pedig gyerekeknek, mert nincs gyerek, aki hibáztatható lenne azért a helyzetért, amibe született”.

Boldogság Manó 2021. / Csenyéte
Boldogság Manó 2021. / Csenyéte

Úgy látja, hogy felelősen kell gondolkodni, és saját példánkkal, hozzáállásunkkal megmutatni gyerekeknek és felnőtteknek is, hogy összefogással, figyelemmel, törődéssel és barátságossággal célokat elérni.

Az aranyszabályt használva

Mivel az alapítvány Az Út a Boldogsághoz nemzetközi kampány magyarországi képviselője is, tevékenységüket az az aranyszabály inspirálja, aminek egy változata megtalálható Az Út a Boldogsághoz könyvecskében: «Próbálj úgy bánni másokkal, ahogy te szeretnéd, hogy ők bánjanak veled.»” A játékok és élelmiszer mellé el is helyeztek egy-egy könyvecskét, amely 21 általánosan használható életvezetési alapelvet tartalmaz. Az ezeket olvasók sikerrel használhatják saját és hozzátartozói életének jobbítására.

Az Alapítvány vezetője köszönetet mondott minden adományozónak, akik lelkes hozzájárulásukkal segítették a Boldogság Manó akciót, aminek keretében játékokkal és tartós élelmiszerrel lepték meg a két falu lakóit.

Forrás: A Virágozz és Prosperálj Alapítvány sajtóközleménye

Hozzászólások

hozzászólás

Boldogság

Boldogság Magazin - Jó hírek, amelyekre szükség van.