HírekMagazin

Utazhatsz úgy, hogy abból üzlet is legyen?

Sokan kerülnek válságba amiatt a húszas éveikben, harmincas éveik első felében, hogy az előttük álló évtizedekre tekintve mókuskereket látnak maguk előtt, amelyből hiányzik a szenvedély, a lelkesedés és a szabadság. E krízis következményeként vannak, akik motiválatlanná, kedvetlenné válnak, belesüppednek a szürke hétköznapokba, s akár depresszióba süllyednek.

Mások ennek ellentéteként ide-oda ugrálnak a munkahelyek között, kétségbeesetten próbálva megtalálni a kiutat. Szerencsére akadnak olyan példaképek, akik alternatívát tudnak felmutatni a taposómalom helyett. Olyan példaképek, akik kialakítottak egy, a fiatal generáció számára is vonzó életmódot.

Nem meglepő, hogy ezek az emberek egyben széles követőtáborral rendelkező, sikeres bloggerek, akik tízezreket inspirálnak.

Az Üzlet és Utazás esteken olyan előadók szólalnak meg, akik kialakítottak egy, az átlagosnál szabadabb életformát, illetve új üzleti modelleket dolgoztak ki az életük finanszírozásához.

Jellemzően a világot járó szabadúszókról, helyfüggetlen vállalkozókról van szó. Történetükkel arra szeretnék ösztönözni a hallgatóságot, hogy találják meg azokat a lehetőségeket, amelyek kiutat jelenthetnek a „szabvány-élet” nyomasztó egyformaságából. A soron következő, 2020. január 15-i előadáson, amely immár a nyolcadik a sorban, több ilyen életmódreformert hallhatnak a jelenlévők.

Előadók

Pirner Alma

Pirner Alma egzotikus tánc világbajnok, a rúdtánc magyarországi meghonosítója, az Absolutely Woman alapítója mesél arról, hogy hogyan épített fel egy több ezer fős közösséget női mentorként.

Kiss Ákos

A tanulás jövője: Hogyan készíts és értékesíts videókat online?

Paradise Project

Ami elromolhat, az el is romlik? – Travel F*ck Ups a nagyvilágból, és hogy hogyan profitálj belőlük. The Paradise Project: Utazás. Munka. Kapcsolatépítés.

Csapó András

Kamerával a Föld körül: András 2015-ben indult el, hogy felfedezze Ázsiát. Az élménydús utazás rádöbbentette, hogy ez az élete értelme. Egyetemi tanulmányai után visszaköltözött egy évre Balira és két társával leforgattak egy négy részes dokumentumfilm sorozatot Indonézia törzseiről. Emellett fotósként bejárta Dél-Kelet-Ázsia főbb állomásait és karcolta Afrika és Dél-Amerika felszínét is. Előadásában arról fog mesélni, hogy hogyan lehet egy kölcsön kért kamerából pár év alatt filmes karriert építeni.

A 9. Üzlet és Utazás est résztvevői mindannyian olyan személyiségek, akik ki mertek tekinteni a készen kapott életpályamodellekből, és el mertek indulni a saját útjukon – hogy aztán olyan távlatokra jussanak el, ami korábban talán eszükbe sem jutott volna. Így ha majd egyszer visszatekintenek a hátuk mögött lévő évtizedekre, egészen biztosan nem fogja nyomasztani őket a gondolat, hogy „mi lett volna, ha”. Bízunk benne, hogy az est közönségét ugyanerre inspirálják!

Az Üzlet és Utazás előadások szervezője Dallos Zoltán helyfüggetlen vállalkozó, saját maga is keresett előadó, az Alkalmazottból Vállalkozó könyv szerzője.

További részletek:
Üzlet és Utazás IX.
Helyszín: Lurdy Mozi
Időpont: 2020. 01. 14. (kedd) 18:00-tól
Jegyvásárlás: https://uzletesutazas.hu/r9#j

 

Hozzászólások

hozzászólás

Boldogság

Boldogság Magazin - Jó hírek, amelyekre szükség van.