Óvd és tedd jobbá a környezeted! – Díjátadó 2015.
Budapest, 2015. március 29.
Neves előadók és közel 700 gyerek, szülő és pedagógus jelenlétében került sor az Óvd és tedd jobbá a környezeted(!) rajzpályázatnak a díjátadójára. A Dürer Ház falait beborították a gyerekek kiállított művei.
Magyarország minden tájáról érkeztek díjazottak és kísérőik és még Szerbiából is voltak vendégek. Először szinte minden gyermek a saját képét kereste meg, ami nem volt kis feladat a rengeteg kép között. A kiállított művek érdekessége, hogy sok pályamű alapja valami olyan tevékenység volt, amit a gyerek elvégzett, s aminek abba a témakörbe kellett esnie, amit Az út a boldogsághoz című könyv egy fejezetben taglal, s melynek címe: Óvd és tedd jobbá a környezeted(!) Így ez a pályázat nem csak rajzra, hanem cselekvésre is buzdította a résztvevőket.
Mire a Díjátadó Gála elkezdődött, a terem már tele volt. Pár bevezető szót követően Csemer Boglárka (Boggie) a tőle megszokott közvetlen, barátságos hangvételű előadásával varázsolta el a közönséget. A Dal 2015. döntőjének megnyerését követően ez volt az első alkalom, amikor Boggie előadta War for nothing című győztes dalát. Simkó-Várnagy Mihály virtuóz kíséretében más darabok mellett elhangzott a Parfüm is, melyet az interneten eddig már több, mint 30 millióan hallgattak meg. Boggie más szempontból sem jött üres kézzel, volt olyan boldog gyerek, aki tőle vehette át díját, amiben Boggie CD is volt.
A díjátadót az a Gáll Gregor szobrászművész nyitotta meg, akinek művei megtalálhatók négy kontinens több, mint 50 országának vezetőinél a magyar állam jóvoltából, s aki több, mint 150 kiállítást jegyez már a nevével. Szavaival méltatta a óvodáskortól a gimnazistákig terjedő pályázók azon szándékát, mellyel meg akarják őrizni a Földet az utókor számára is.
Több száz gyerek mehetett fel a pódiumra átvenni elismerő oklevelét és ajándékait. A pályázatot támogató cégek jóvoltából a díjak olyan széles skálája talált gazdára, mint például hétvégi hotel program, mobil telefon, színházjegyek, telefonnal irányítható kisautó és sportlexikonok. Az osztályok által elnyerhető díjak közül a kalandpark belépőnek és az egy napos osztálykirándulásnak örültek a legjobban.
Ezen a délutánon a pedagógusok díjmentesen igényelhettek tanmenettel, oktató DVD-vel, plakátokkal és kis könyvekkel ellátott tanári eszköztárat, amivel könnyen oktathatják Az út a boldogsághoz erkölcsi útikalauzt, ami L. Ron Hubbard vallásmentes munkája gyerekek és felnőttek erkölcsi szintjének hatékony emelésére.
Forrás: Az út a boldogsághoz Magyarország