GyerekekHírekMagazin

2019. Legnagyobb Gyerekpályázati Díjátadója

Közel 1000 diák, szülő és pedagógus jelenlétében került megrendezésre a Mutass jó példát! országos gyerekpályázat 2019-es ünnepélyes díjátadója.

A szervező Virágozz és Prosperálj Alapítvány, a nemzetközi Az út a boldogsághoz kampány keretén belül közel 1000 gyerek, pedagógus, szülő részvételével ismerte el a jobbnál jobb pályamunkákat, melyekben a gyerekek óvodás kortól egészen a gimnáziumi korosztályig egyéniben és csoportos kategóriákban mutatták be mi mindenben lehet, tudnak jó példát mutatni a természetvédelemtől elkezdve társaik tanulásban való segítéséig.

Mutass jó példát! – Kiállítás

Mutass jó példát - Kiállítás
Mutass jó példát – Kiállítás

A hagyományoknak megfelelően a díjátadóra érkezőket ezúttal is a gyerekek képeiből álló kiállítás fogadta. A diákok igyekeztek megtalálni saját képüket és örömmel fényképezték őket szüleik saját alkotásuk mellett. A pályázat egyébként nem merül ki rajzok készítésében, mert a kiíró alapítvány és a zsűri is értékesnek tartja, ha a gyerekek olyasmit örökítenek meg rajzban, amit a valóságban végbe is vittek.

A díjátadó Szandi Hercegnő sodró ritmusú gyermek programjával indult, ahol kicsik és nagyok önfeledten énekeltek, táncoltak.

Pályázati Díjátadó

Az esemény fénypontja a pályázók elismerése, a díjak átadása volt. A díjakat Doszpod Katalin, a Művészház alapítója, és Tokodi Csaba adták át. Köszönhetően a program nem kis létszámú támogatójának, minden gyermek ajándékkal, és ami ennél is fontosabb büszkeséggel térhetett haza, hiszen alkotásáért a többiek elismerését is megkapta. Hatalmas taps fogadta a színpadra érkező gyerekeket és tanáraikat is.

 

A gyerekpályázat Az út a boldogsághoz Magyarország program keretében idén már 6. alkalommal került megrendezésre, minden évben más értéket tűzve zászlajára, melyet kicsinyek és nagyok rajzaikban, festményeikben, de akár valamilyen tevékenységben is megmutathatnak, életre kelthetnek.

Az idei pályázatra több, mint 600 csoportos és egyéni pályamunka érkezett be megmozgatva családokat, óvodákat, iskolákat határon innen és túl, hiszen pályamunkák Erdélyből és Ukrajnából is érkeztek.

Díjak

A díjak között olyan értékes meglepetések is voltak, mint osztálykirándulás, élménypark belépők, de néhány díjazott gyerek még a szüleit is meglephette, mivel családos wellness hétvégét kapott az pályázatáért.

Díjazottak a "Mutass jó példát!" pályázaton 2019-ben
Díjazottak a “Mutass jó példát!” pályázaton 2019-ben

Ezek mellett rengeteg társasjáték, elektronikai eszköz talált gazdára, de nem csak minden diák, hanem még a felkészítő tanárok is kaptak ajándékcsomagot. Ebben elhelyezték azt a DVD-t is, ami L. Ron Hubbard utolsó, politikamentes és bármilyen világnézetű ember által használható könyvéből készült: „Az út a boldogsághoz” 21 olyan alapvető értékkel bíró elvet tartalmaz, melyet erkölcsös emberek többnyire amúgy is alkalmaznak a mindennapok során.

Így érezték magukat

Az alapítványhoz most érkeznek a szülők és tanárok visszajelzései azzal kapcsolatban, hogyan érezték magukat a díjátadón. Említsünk meg itt néhányat!

„Az Önök e-mail-es jelzései, a levelek megfogalmazása, az értesítések stílusa, szóhasználata, az után-követés, mind mind gyors, pontos, végtelenül korrekt, és segítő. Bár a gálán sajnos nem tudtam részt venni, de a szülői munkaközösségünk elnök asszonya referált, felvételt készített, így ezen a vonalon is a jó szervezés, a segítőkészség, az odaadás, a pozitív hozzáállás volt a tapasztalat.”

V.Zs. (tanár, szakmai vezető és terápiás munkatárs, pszicho- és szociálpedagógus)

 

„A legnagyobb pozitív változást Önök okozták, mert mi nem tudtunk elmenni a díjátadóra,-de postai úton mégis adtak lehetőséget a nyeremények átvételére,-ez nekik nagyon fontos, a jutalom, a megérdemelt elismerés, náluk ez rendkívül fontos. Jelenleg nagyon várják a tanévzáró ünnepséget, mert ott fogják megkapni a boldogságos ajándékukat, oklevelüket.”

T.I. (tanár)

„Szeretnék mindent nagyon megköszönni. Jó és hasznos, amit képviselnek. Pont ezen az úton szeretném vinni a gyermekemet, amit Önök képviselnek. Hasznos volt, hogy a pályázat miatt új és régi segíteni akarást is fel tudtuk idézni, fokozni. Ezért is nagyon hálás vagyok. Szeretném, ha a csoportomba járó gyerekek így élnék le az életük. Köszönöm szépen, hogy Önök ebben megerősítik a pályázó gyermekeket!”

H.A. (óvónő)

A 2019-20-as gyerekpályázati kiírás

A sikeres program sorozat nem áll meg, már szeptembertől folytatódik. A következő évi pályázat mottója: „Légy barátságos!”

Hangulat a gyerekpályázat díjátadóján
Hangulat a gyerekpályázat díjátadóján

 

Budapest, 2019. július 8.

Forrás: MTI OS, és a Virágozz és Prosperálj Alapítvány

Hozzászólások

hozzászólás

Boldogság

Boldogság Magazin - Jó hírek, amelyekre szükség van.