InterjúMagazinMunka és üzlet

Noproblem TV

Gondos vállalkozók számára indított egy programot, aminek Noproblem.tv a neve. Soós Zoltán alapítóval beszélgettünk:

Milyen Ön szerint egy gondos vállalkozó?

Noproblem TV:

20 éve tartok képzéseket, és azt kell mondanom, hogy a cégvezetők, vállalkozók nincsenek könnyű helyzetben. Életképessé és sikeressé kell tenniük a cégüket, megküzdve a gazdasági nyomással, meg a versenytársakkal, és mindezek mellett kell egységes és együttműködő csapattá kovácsolniuk a különböző életfelfogású és beállítottságú munkatársakat. Érdekes, de a tapasztalat szerint talán éppen ez utóbbi tényező okozza a legtöbb gondot. Gondos vállalkozó alatt olyan ember értek, aki képes elegendő figyelmet fordítani az munkatársaira is, hogy a velük kapcsolatos helyzeteket és problémákat emberségesen, de hatékonyan oldja meg.

Hogy látja? Milyen fő problémái adódhatnak egy ilyen vállalkozóknak a munkatársaival?

Noproblem TV:

Elég széles a skála. A legenyhébbtől – amikor valaki esetleg nem elég önálló -, egészen a legdurvábbig, amikor valaki mondjuk lop a cégéből. Gyakran hallom cégvezetőktől, hogy sokszor kell ugyanazt elmondaniuk, de még akkor sem lesz olyan az eredmény, amire szükség volna. Vagy, hogy a kollégák nem azonosulnak a céges célokkal, csak a saját pecsenyéjüket sütögetik, szinte azt gondolják, hogy azért kapják a fizetést, hogy „bejárjanak”, és ennél többet nem is volna korrekt elvárni tőlük. Van, ahol rendszeresek a késések, sok a selejt, vagy az ügyfelekkel zajló kommunikáció hagy finoman szólva némi kívánnivalót maga után.
Van, hogy egymás között zajlanak a csaták, a kollégák egymást fúrják, gáncsolják.

Az is szinte rutinszerű, hogy a munkatárs nem kezeli önállóan a felmerülő nehézségeket, vagy a felelőssége megáll a saját feladatainál, és az, hogy a többiek mit csinálnak, az már „nem rá tartozik”, így aztán minden apró-cseprő probléma a főnök nyakába szakad. És persze az is előfordul, hogy jó szándékú, értékes emberek felőrlődnek attól, hogy a cégben vannak lógós, de kötözködő figurák, akiket nem tudnak kezelni és inkább visszahúzódnak, csendben maradnak, lejjebb adják az igényeiket, elképzeléseiket.
Ezek mind oda vezetnek, hogy csökken a hatékonyság, több lesz a felesleges plusz munka, nő a fluktuáció, és a vezető többet idegeskedik.

Mi a szándéka? Hogyan érezzék majd magukat azok a cégvezetők, akik élnek a lehetőséggel?

Noproblem TV:

Két évtizednyi képzési tapasztalattal arra jöttünk rá, hogy nem minden cégnél megoldható, hogy egy-egy teljes napra kivegyék az összes embert a termelésből. Ráadásul – bár a tréningeket NAGYON jó eszközök – a hatásukat nehezen tartják meg hónapokon át.
Az ideális helyzet az volna, ha a vezető rendszeresen, hetente, vagy akár naponta tudná az embereit fejleszteni, hogy egy nyelvet beszéljenek, és hatékonyabbak legyenek. Igen ám, de erre a vezetők java részének sem kompetenciája, sem ideje nincs. Ebben segít a Noproblem TV, ami napi 5 perces egyszerű kis videókkal végzi el ezt a munkát.

Magyarán a regisztrált kollégák egy éven át minden egyes napon automatikusan megkapnak egy 5 perces kis videó filmet, ami a cégen belüli együttműködés más és más oldalát mutatja be. Például a pontosságról, viták kezeléséről, hatékonyságról, cigiszünetről, ügyfelekkel való kommunikációról stb., hiszen végül is 250 videóba szinte minden fontos téma belefér!
Ezek hatására pedig a vezető pedig kap egy együttműködőbb, probléma mentesebb, kiegyensúlyozottabb, lendületesebb csapatot!

Ön szerint mennyire hat ki a munkahelyi élet minősége a vezetők és beosztottak boldogságára?

Noproblem TV:

Mivel az ébren töltött idő egyharmadát a munkahelyen töltjük, nagyon is! Mi a Noproblem TV-nél hisszük, hogy attól, hogy egy munkahelyen a hatékony munka a legfontosabb, ettől még ez lehet olyan közeg, ahová az ember igenis szívesen megy be.
Talán elcsépelt frázisnak, hangzik, hogy a „munka nemesít”, de azt mindannyian látjuk, hogy a tétlen, henyélő ember egyszerűen képtelen hosszú távon élvezni az életet. Az ember igenis megtalálhatja a mindennapi tevékenységében azt, amit kedvelni, sőt szeretni tud. Örömet okozhat neki, ha jó munkát végez, és ha ezt a jó munkát elismerik, őt pedig megbecsülik.
Ha képes jól kijönni a főnökével, és főleg a kollégáival, akkor olyan közösségben, olyan emberekkel dolgozhat együtt, akikkel jól érzi magát.

Mi igenis komolyan vesszük, hogy a munka jelenthet örömöt, sikerélményt, elismerést, jó érzést, büszkeséget. Ehhez nyújtunk segítséget a kisfilmekkel, hiszen végső soron a vezetőt tehermentesítjük a munkatársakat mindennapjait pedig könnyebbé és élvezetesebbé tesszük.

Bővebben a Noproblem TV-ről itt: https://noproblem.tv

Hozzászólások

hozzászólás

Boldogság

Boldogság Magazin - Jó hírek, amelyekre szükség van.