Írás és az olvasás örömteli tanulása
Bocskay Endre, az Estic World megalapítója volt a Boldogság Magazin vendége. Arról az írás és olvasás fejlesztő eszközről kérdeztük, melynek segítségével még több gyereknek lesz módja játékos és egyszerű módon írni és olvasni tanulni.
Honnan jött az ötlet, hogy Ön, aki nem tanár, írást és olvasást fejlesztő technológiát fejlesszen?
Megfigyeltem gyermekemnél, hogy már öt éves korában elkezdték érdekelni őt a betűk. Szülőként akkor még tanácstalan voltam, hogy hogyan tudok neki segíteni. A környezetünkben élő gyerekek között azt vettem észre, hogy vannak olyanok, akik még nem tudnak olvasni, írni, illetve vannak olyanok is, akik már ötévesen tökéletesen tudnak. Gyermekemet ez nagyon zavarta. Elgondolkodtam, mégis hogyan tudnék neki én segíteni. Vettem elsős olvasó, illetve írás könyveket. Szomorúan tapasztaltam azt, hogy szinte mindegyik más technológiával próbálja megtanítani a gyermekeket írni és olvasni.
Úgy vettem észre, hogy nincs egy egységes rendszer ami szerint a gyerekeket a tanulás kezdeti lépéseinél biztonsággal át lehet segíteni.
Önnek jól ment az írás és az olvasás?
Kicsit vissza tekintettem a saját gyerekkoromra, hogy engem hogyan próbáltak az olvasásra és írásra tanítani. Jaj “Leültettek a Népszabadság napilapja elé és olvasnom kellett. Ha meg akadtam, a fejemre ütöttek. Az elsős tanítónénim azt mondta, hogy ha az o betűt még egyszer másik irányba kezdem el kerekíteni, akkor eltörli a kezemet, ezek után egy kicsit féltem is minden írás órán.” Ezek után bizony engem nem lehetett rávenni, hogy olvassak, vagy helyesen írjak. Az olvasásért édesanyám nap mint nap könyörgött, hogy olvassam a Kincskereső kis ködmönt. Amikor látta, hogy reménytelen, inkább ő felolvasta nekem. Később már helyesen kellett írni, hát sajnos ez is igazán távol állt tőlem. Még szerencse, hogy ezek később kezelődtek nálam.
Ezeket végiggondolva rájöttem, hogy már harmincöt évvel ezelőtt lehetett valamiféle kis probléma e téren. De hát édesanyám és édesapám nap mint nap olvas és szereti is az olvasást és inkább tv nézés helyett is olvasnak. Akkor kérdezem én, hol a hiba? Visszatekintettem arra, hogy milyen volt az a világ, amikor őket tanították. Akkoriban – legalábbis az írásoktatásban – még minden jól működött, gondoltam. És találtam 1964-ben kiadott olvasókönyvet és íráskönyvet.
Mit segíthet egy olyan régi tankönyv?
Nem hittem, hogy valami megváltozhatott e téren, pedig valami lényeges mégis. Azt vettem észre, hogy a gyerekek amikor az ismert betűket a mai módszerek szerint egymás mellé helyezik, például „im”, „cc”, „ai”, „aa”, akkor ezeknek nincs értelme és nem tud hozzá társítani egy képet. Ezek után elmegy a kedve az egésztől mert nincs sikerélménye.
Láss csodát! 1964-ben csak is értelmes szavakat tartalmazó betűket kapcsoltak össze a gyerekek például ló, ma, mi, le, ezeknek volt értelmük és az addig szóban használt szavaik írásban is értelmet kaptak, egyből volt sikerélményük.
Ekkor jött a gondolat:
Nem akarom, hogy a gyerekem ebben a zűrzavarban kudarcélményeket szerezzen, azt akarom, hogy szeressen olvasni!
Rendben. Hogyan tudok neki segíteni ebben? – Tettem fel újra a kérdést magamnak. Elvégre programozó vagyok, készítek neki egy játékot, amit szeretni fog. És elkészítettem az Estic World írás programot. Amelyik gyereknek megmutattam, az azonnal ki akarta próbálni, a gyerekek vágytak rá, hogy valódi sikerélményük lehessen, amivel maguknak is azt bizonyítják, hogy képesek dolgok helyes elvégzésére. A program folyamatosan tapssal értékelte a jó munkájukat, alig várták, hogy meghallják a taps hangját. Ekkor ébredtem arra rá, hogy a gyerekeket keveset dicsérik, amikor valami ügyes vagy jó dolgot végeznek. A program ezt visszaadta nekik.
Ennyire a szívén viseli a gyerekek sorsát?
Úgy érzem, hogy a feladatom az, hogy ha lehetőségem van rá, tegyek meg mindent, hogy a mai gyerekek ne keveredjenek az írás és olvasás ismeretének hiányából olyan helyzetekbe mint én magam.
A program lépésről lépésre bevezeti a gyerekeket a betűk rajzolásának világába, minden betűhöz 8-10 azzal a betűvel kezdődő képet mutat minden kép megnevezését, illetve a betű hangokat kimondja. Megmutatja a betűk helyes kirajzolását, valamint pontról-pontra való összekötéssel segíti a gyerekeket a helyes rajzolási irányok begyakorlásában. Egy kreatív játékrészben különböző elemekből felépíthető az összes betű.
A programban különböző betűkkel kapcsolatos játék található, ezek között is megemlíteném azt ami játékosan begyakoroltatja az ábécé helyes sorrendjét.
Nagyobbik gyereke már túl van az alapvető írás és olvasás oktatásán. Nem sajnálja, hogy igazából már más gyerekek veszik hasznát az Ön tapasztalatinak, ötletének és fejlesztésének?
A kisebbik lányom éppen most tart ott, hogy megismerje a betűket és neki már ez igen nagy segítséget fog jelenteni, gondolja csak el, hogy bármelyik számára nehéz szót, amelynek nem tudja a helyesírását, mint szülő, azonnal pár perc alatt egy adminisztrációs felületen beírom és már gyakorolhatja is. Az is igaz, hogy az ő problémájára készítettem egy megoldást, de végül rájöttem, hogy egy kicsit rólam szól és arról, hogy másoknak segíthessek.
Egy új dolog elterjesztése nem könnyű dolog. Milyen téves elképzelések akadályozhatnak meg egy szülőt abban. hogy ezt az eszközt használják?
Természetesen, voltak akik úgy gondolták, hogy majd a gyerek mindent megtanul az iskolában és ne zavarjuk össze. Én nem megreformálni akarom az oktatást, csak lehetőséget akarok azok számára biztosítani akik úgy érzik, hogy még többre képesek. Órai körülmények között is használható, de egy tanár személye nem helyettesíthető semmivel sem.
Akik szeretnék használni, azok hol találják meg ezt a tablet-en és (hamarosan) telefonon működő oktatóeszközt?
Android telefonokra, tabletre itt tölthető le:
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.neekt.dodo.esticworld
Apple eszközökre letölthető itt:
https://itunes.apple.com/us/app/estic-world/id1237757572?mt=8