Nem akkor van újév?

A nyugaton használt Gergely naptárt Európában jól ismerjük. A Föld legtöbb országában ennek megfelelően alakult ki az a nap, amit január 1-ének nevezünk, s ami az újév első napja.

Vannak azonban népek, kultúrák, vallások, melyek estében egészen más módon jelölik ki azt a napot, amit náluk az év első napjának neveznek.

Van ahol ez a termény betakarításához kötődik, más helyeken pedig a Nap vagy a Hold mozgásához kötik.

Az indiánok számára akkor kezdődött az újabb év, amikor befejezték a termény, pontosabban a kukorica betakarítását. Ez tehát nem egy merev időszámítás, hol erre, hol arra a napra esik újév napja. Ez érdekesnek tűnhet amellett, hogy bizonyos közép-amerikai indiánok, például a maják fejlett csillagászati ismeretekkel rendelkeztek és hihetetlen pontossággal határozták meg a bolygók ciklikus „újra előfordulásait”.

Nap és Hold

A legtöbb időszámítási rendszer égitestek ciklikus mozgásához köti az újév kezdetét. Az ilyen rendszerek között precíz összefüggés állítható fel, és oda vissza kiszámítható, hogy ami az egyik rendszerben újév, az a másik rendszerben melyik napra esik, és viszont.

Újév Kínában

Hagyományos naptáruk alapján Kínában február 4-éhez legközelebb eső újhold napján kezdődik az újév. Ez 2019-ben február 5-ére esik, és a kínai naptár szerint a disznó éve lesz. Emellett 1912. óta Kínában is használják a Gergely naptárt, ami az üzleti életben azzal a haszonnal jár, hogy az ország összehangolja gazdasági lüktetését külföldi partnereivel.

A kínai holdújévet „tavszünnep”-nek is nevezik, és időpontját nem csak Kínában, hanem Ázsia szerte elterjedten az év első napjának tartják, így például Vietnamban is. Arrafelé úgy tartják, hogy ahogyan az év kezdődik, úgy is folytatódik, ezért igyekeznek vidáman indítani, és ezért fontos a sok finom étel is újév alkalmából.

Az iszlám év kezdete

622-ben Mohamed próféta Mekkából Medinába való vándorlásával kezdődött az iszlám időszámítás és az iszlám első éve. Mivel egy iszlám év 12 hónapból, és összesen 354 napból áll, ezért az év első napja minden évben újabb napokkal marad el a mi újévünk első napjától. A következő iszlám év 2019. augusztus 31-én kezdődik, ami szám szerint az 1441. év számukra.

Zsidó Újév – pár ezer év különbséggel

Bár a zsidó naptár egyszerre nap és hold alapú rendszer, az évek változása némi eltolódással követi a Gergely naptár szerinti évek változását, de az újév napja nem esik egybe. A zsidó naptár szerint messze túl vagyunk az 5779. éven. Következő újévük 2018. szeptember 1-én jön el. Más kultúrából érkezők számára kissé nehezíti a megértést, hogy a zsidók számára vallási alapon egy évben négyféle „újév első napja” is létezik, ezek egyike például az első tavaszi hónap első napja. Érdekes még, hogy hagyományaik szerint a napok nem éjfélkor, hanem napnyugtakor érnek véget.

Küld be egy történetet a boldogságról!

 

Iránban is máskor kezdődik

Iránban, a Föld Nap körüli keringésén, az ősi perzsa számításokon alapuló rendszer a mi időszámításunk szerinti 622-től számolja az éveket, az újév napja pedig a tavasz első napjára esik, amit általában március 21-én ünnepelnek, de ez a szökőévek miatt valójában 20-ára és 22-ére is eshet.

A buddhisták előrébb járnak

A buddhisták a kínai rendszerhez hasonlóan holdújévet ünnepelnek, ami a Gergely naptárhoz képest minden évben más-más napra esik. Az első évet Buddha távozásától számítják, így következő évük 2561 lesz. A tibeti újév első napja pedig minden évben az első holdhónap 15. napja.

Az említetteken kívül léteznek más hagyományok is annak megállapítására, hogy mikor kezdődik egy újabb év. Ha tehát valaki sokat szeretne ünnepelni, akkor szinte minden hónapban találhatna magának egy Újévet, és ez csak a jelen.

A történelem során pedig még a jelenleginél is gazdagabb volt a Föld abban, hogy ki, mikor ünnepli a következő év első napját. Akárhol is él valaki, és akármilyen néphez vagy valláshoz is tartozik is, Boldog Újévben nincs hiány! Legyen Önnek is boldog az Újév első napja és azután végig 2019.

 

 

Feliratkozás Boldogság Hírlevélre

 

Feliratkozás a Boldogság Magazin tanácsadójának hírlevelére
Feliratkozás a boldogság-tanácsadó hírlevelére

 

Hozzászólások

hozzászólás

Boldogság

Boldogság Magazin - Jó hírek, amelyekre szükség van.

design by Honlapdiszkont

http://www.mrsewig.com/ black wigs short