Boldogság tippMagazin

A boldogság arányai

Mit értünk azon, hogy a teljes boldogság hiányában? Sok ember hajlamos azt hinni, hogy boldogtalan és sikertelen, pedig csak a boldogság arányaival van gondja.

A teljes boldogság hiánya mindössze annyit jelent, hogy nem teljes, tehát azt, amikor az élet egy területe rendben van, valamely más része viszont nem megy jól. Az ilyen helyzetet Magyarországon hajlamosak vagyunk végzetesen rossznak megítélni. Nem azt nézzük, hogy sok minden rendben van, hanem arra fókuszálunk, hogy nem minden felhőtlen.

A boldogság arányai

Ha valakinek jó a párkapcsolata, a házassága, de nem sikeres a munkájában, akkor az egy ilyen helyzet. Például nem sikerült bekerülnie arra munkahelyre, ahová szeretett volna, és most nem olyan pozícióban van vagy nem akkora fizetéssel, mint amire számított. Lehet akár fordítva is; minden jól megy a munkahelyen, de eközben válságban van a házassága, vagy gondjai vannak gyermekneveléssel. Ez utóbbihoz valakinek elég, ha a gyerek állandóan rossz jegyeket hoz haza, és viselkedési problémái vannak az iskolában.

Egy másik lehetséges helyzet, amikor rendben van a párkapcsolat, a gyerekkel sincs semmi gond, az üzlet is jól megy vagy a munkahelyen rendben vannak a dolgok, de az egészséggel nem stimmel valami. A betegség pedig megbontja az egységet. Ezekre a helyzetekre mondjuk, hogy a „teljes boldogság hiányában”.

Vannak akik szerint ez a természetes állapot, ők úgy gondolják, nem mehet minden jól. Mások szerint igenis lehetséges, hogy az élet minden vagy legtöbb területén sikeresek legyünk. Akárhogy is van, az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit tegyünk, ha az élet egyik területe kifejezetten rosszul megy, míg mások jól?

Maximalizmus és boldogság

Egy maximalistának nehéz a helyzete, mert csak a 100%-kal elégedett. Törekvésnek nem is rossz nézőpont a 100% megcélzása, de aki csak azzal elégedett, az sok mindent bukásnak ítél meg az életében. Maximalizmus is eldöntheti az ember, hogy rendben hozza életének kevésbé sikeres részét, azt amelyik nem jól megy. Nem a maximalizmus a fő veszély, hanem az, amikor csak állandóan csak arra figyel valaki, ami nem megy, mert így elhanyagolja életének azokat a vonatkozásait, melyek egyébként rendben vannak. Így hanyatlásnak indulhat még az is, ami eddig jól ment.

Amikor valaki így tesz, akkor könnyen előfordulhat, hogy az élet többi területe is rosszabbul megy majd. Emiatt hasznos szabály, hogy amikor valaki az életének egy területének helyrehozására fókuszál, akkor közben ne csökkentse vegye le teljesen a figyelmét az egyébként jól menő dolgairól. Ha például gond van a munkával, akkor ne mellőzze hosszan családi kapcsolatait, mert ha így tesz, annak a párkapcsolata látja kárát.

Nyilvánvaló, hogy az ember nem ad mindennek egyforma figyelmet, de jól teszi ha újra és újra áttekinti, hogy vajon szán-e elég időt a párkapcsolatának, a gyereknevelésnek, a testedzésnek, fordít-e elég figyelmet a munkájára, a cégére, a háziállataira – igen, még a háziállatok gondozása is ide tartozik, hiszen ha valaki állatbarát, akkor például az állat betegsége esetén ugyanolyan boldogtalanná válhat, mintha valami más része siklana ki az életének.

A harmónia közel áll a boldogsághoz

Mondhatjuk, hogy érdemes harmóniában tartani az élet egyes területeit, tehát annyi figyelmet szentelni nekik, hogy mindegyik vagy a legtöbb jól menjen. Néha persze valamiért felborulhat az egyensúly, de ilyenkor nyilvánvaló lesz, hogy ami felborította, arra több figyelmet kell szánni.

Az jelenti ez, hogy akkor mindenre ugyanannyi időt kell szánnunk, hogy egyensúlyban legyenek? Vegyünk ide egy példát. Ha valaki éppen most házasodott, akkor a párkapcsolatra terelődhet a hangsúly. Az is igaz, hogy amikor nagyon sok munkánk van, akkor kevesebb idő jut testedzésre, de egy napon belül, egy héten vagy akár egy nagyobb időszakon belül akkor is érdemes megtartani egyfajta egyensúlyt, mert ha valamire sokáig nagyon kevés időt szánunk, akkor az elkezdhet leromlani, rosszabbul működni.

Ez nem mindig az idő mennyiségével arányos, de a figyelem mértékével egyértelműen párhuzamos.

Az életben van súrlódás

Senki sem várná el egy elgurított vasgolyótól, hogy az a világ végezetéig guruljon. Ehhez hasonlóan nem szabad azt várni, hogy csak azért mert megházasodtunk, ez a szerelem majd örökké tart anélkül, hogy újabb és újabb figyelmet és törődést adnánk a párunknak. A szerelem sokáig tart, ha minden nap, de legalább gyakran hozzáteszünk valamit. A párkapcsolatot akármilyen kis további figyelmesség élteti.

Ehhez hasonlóan; attól még, hogy jól végezzük a munkánkat, rendszeresen újabb energiát kell beleadni, hogy továbbra is elégedettek legyünk azzal, amit teszünk, és ez másoknak, a munkahelynek is hasznos legyen. Az életben van súrlódás. Ha valaki úgy érzi, hogy nincs, akkor az már azt jelezi számára, hogy ő maga már megállt és már nem tesz eleget.

Néha érdemes megállni és örülni annak, ami jól megy, azonban veszélyes túl hosszan lazítani, mert senki sem ígéri, hogy ha ma jól megy, akkor automatikusan jól megy holnap is. Az apró sikerek, a céljaink útjában álló akadályok legyőzése öröm, de a szükség van további szándékunkra és energiánkra ahhoz, hogy a következő holnap ne legyen sikertelenebb. Ha figyelünk erre, akkor ráadásul nem lesz unalmas az élet.

 

Feliratkozás a Boldogság Magazin tanácsadójának hírlevelére
Feliratkozás a boldogság-tanácsadó hírlevelére

Hozzászólások

hozzászólás