csúfolódás, kinevetés
A csúfolódás elég gyakori jelenség gyerekközösségekben, s a nagyobb problémák árnyékában a szülők, tanárok, óvónők nem feltétlen fordítanak erre nagy jelentőséget a gyermeknevelésben.
Mivel azonban a gyerekek számára mély lelki fájdalom forrása lehet, ezért érdemes megvizsgálni e jelenség hátterét és kezelésének módját – még ha a teljesség igénye nem is várható egy cikk terjedelmétől.
A csúfolódás az a tevékenység, melynek következtében nevetségessé tesznek valakit, kinevetik a másikat. Gyakran az a gyerek lesz nevetségesség tárgya, aki elhibáz valamit vagy szokatlanul néz ki, de akkor is kinevetnek valakit, amikor ehhez aktívan nem vagy alig járult hozzá. Elég például egy furcsa öltözet a kinevetéshez, azonban még ilyen egyszerű „okra” sincs szükség ahhoz, hogy megtörténjen. Ha valaki ki akar babrálni a másikkal, akkor könnyedén nevetség céltáblájává teheti annak valamilyen viselkedését, mondását vagy a külsejét vagy valamilyen tulajdonának kinézetét – anélkül, hogy az rászolgált volna.
Mi érez az, akit kicsúfolnak?
Értéktelenséget, érdemtelenséget, a megbecsülés hiányát, szégyent. Ez minden, csak nem boldogság!
Ha ez gyakran megismétlődik egy gyerekkel, akkor ez a „mindennapos” esemény hosszú távon olyan leértékelő lehet rá nézve, hogy meggyőződésévé válhat, hogy ő értéktelen. Ezért ha a szülő vagy pedagógus ezt tapasztalja, akkor feltétlenül kezelnie kell a helyzetet. Elég gyakori az is, hogy ugyanaz a gyerek, akit egy napon kinevetnek, egy másikon másokat nevet ki. Amikor ez egy osztály vagy óvodai csoport nagy részének vagy egészének rossz szokásává válik, akkor a csoport és a benne lévő gyerekek megmentése érdekében szintén lépnie kell a pedagógusnak.
Mi a megoldás?
A gyermeknevelés legfontosabb eleme a szülő vagy pedagógus példamutató magatartása, de egy ilyen már kialakult negatív viselkedés megváltoztatására az már nem elég. A gyerekek könnyen képesek jó irányban változni. Legelőször azzal érdemes kezdeni, akik kicsúfol, nevetségessé tesz másokat. (1) Kérjük meg arra, hogy emlékezzen vissza egy olyan alkalomra, amikor őt csúfolták ki. (2) Mondassuk el vele, mi történt. (3) Beszéltessük arról, hogy érezte magát akkor. (4) Ezután kérdezzük meg tőle, hogy szerinte hogyan érezheti magát egy másik gyerek, ha ő kicsúfolja. Ennél a lépésnél mindenképpen térjünk ki arra, hogy akit kinevetnek, az elkezdi kevésbé értékesnek gondolni magát. (5) Kérdezzük meg tőle, hogy nem jár-e jobban mindenki, ha sem ő nem csúfol ki másokat, sem őt nem csúfolja ki senki az osztályban (óvodai csoportban). Erősítsük meg ezt azzal, hogy elmondjuk neki, hogy biztosak vagyunk abban, hogy mindenki boldogabb egy olyan környezetben, amelyben nem csúfolják ki őt és ő sem teszi ezt másokkal.
Nagyon ritka, hogy valakit csak kicsúfolnak, ő pedig nem teszi ezt másokkal, de előállhat egy olyan helyzet, hogy a gyerek egy ideje már csak elszenvedi a dolgot. Ez az a pont, amikor a gyerek már „feladta”, lemondott arról, hogy képes kezelni a helyzetet és a végén sajnos még egyet is érthet azzal, hogy ő „nevetséges” „semmit sem ér”, s megadja magát annak a helyzetnek, hogy vele bárki bármit megtehet. A sikertelenség abban, hogy elnyerje saját korosztályának megbecsülését végül teljes önbizalomhiányhoz vezethet.
Őt úgy kell segíteni, hogy előbb a fentebb leírt módon kezeljük a környezetében lévő gyerekeket, majd lehetőleg személyesen kettesben csináljuk végig vele a következő lépéseket. (a) Kérjük meg rá, hogy emlékezzen valamire, amit jól csinált. Nagyon változatos válaszokat kaphatunk, jól rajzolt egy repülőt, ügyesen formált egy pogácsát, elkapott egy bogarat, … . Bármit is mond, ami tényleg válasz erre a kérésre, fogadjuk el tőle. Ha nem talál elsőre ilyet, akkor gyengéden biztassuk arra, míg végül talál ilyet. (b) Nyugtázzuk, hogy azt tényleg jól csinálta. (c) Ismételjük meg az „a” és „b” lépést annyiszor, míg fel nem derül, jobb kedve nem lesz. Ne várjuk feltétlenül azt, hogy repessen örömében, de csináltassuk vele addig, míg végül lesz valami pozitív változás a hangulatában. Ha közben olyan emléket hozna fel, melyben kicsúfolták, akkor csak jelezzük neki, hogy rosszul tették, akik ezt tették, de valószínűleg nem tudták, hogy ez milyen bántó volt az ő számára és tegyük vissza a figyelmét az „a” és „b” lépésre. (d) Mondjuk meg neki, hogy beszéltünk a többi gyerekkel és rájöttek, hogy ő valójában értékes, valamint arra is, hogy nem helyes kinevetni másokat és úgy döntöttek, hogy mától nem nevetik ki őt és egymást.
További lépés a kicsúfolás megállításához
Kiegészítő lépésnek nagyon hasznos, ha mindezek után összehozzuk a csoportot és mindenkit megkérünk arra, hogy mondjon erről a gyerekről valamit, amiben ügyes vagy ami becsülendő benne. Ebben a helyzetben minden szülői dicséretnél értékesebb lesz az, amit a többi gyerek említ majd róla.
Összegzésül azt javaslom szülőknek és pedagógusoknak egyaránt, hogy ne sokáig hagyjanak fennállni egy olyan helyzetet, amelyben mindennapossá vált a csúfolódás, de még ennél is egyszerűbb, ha az előforduló csúfolódásokat tapasztalva már a legelején elkezdjük megtanítani a gyerekeket arra, hogy mit okoz másoknak a kicsúfolás, kinevetés és hogy ugyanezt fogja okozni nekik, ha mások teszik majd ezt velük, tehát legjobb, ha elismerik mások értékeit, mások hibáival furcsaságaival, küllemével kapcsolatban pedig legyenek inkább megértőek. Ehhez érdemes velük elolvasni és átbeszélni a 20. pontot Az út a boldogsághoz című könyvből (szerző: L. Ron Hubbard), aminek címe így hangzik: „Próbálj úgy bánni másokkal, ahogy te szeretnéd, hogy ők bánjanak veled!”
Novák Ferenc
tanár, emberi kapcsolatok specialista
