Verekedős a gyerek?

Gyakran hallani szülőktől ilyesmit a verekedős gyerekkel kapcsolatban: „Nem értem, kitől tanulta ezt a gyerek! Otthon nem verem sem én, sem a férjem”.

Nyilván mindkét helyzet megoldandó probléma: akár verekedős a gyerek, akár őt verik meg az iskolában vagy más közösség helyeken.

Ezen a helyen most az elsőről lesz szó, amikor verekedős a saját gyerekünk. Nem ez az egyetlen lehetséges forrása annak, ha egy gyerek verekszik, de ha egy szülő ilyennel fordul hozzám, akkor persze azzal a kellemetlen kérdéssel kezdem, hogy van-e valaki a családban, aki agresszív a gyerekkel. Az erre adott őszinte válasz nagyon fontos, ha javítani akarunk a helyzeten, mert a közhiedelemmel ellentétben a gyermeknevelés elsősorban példamutatás és csak másodsorban a gyermek oktatása – még ha természetesen nem is szabad lebecsülni ez utóbbi jelentőségét.

A felnőttek is képesek a változásra, ezért ha olyan szülő van a családban aki fizikailag bántja a gyereket, akkor először neki kell tanácsokat adni, hogyan tudja megváltoztatni a gyerekhez való saját negatív hozzáállását, s bár ennek részletezésének hiányával talán csalódást okozok a kedves olvasónak, inkább arról lesz itt szó, amikor a család életéből nem vezethető le a gyerek viselkedése.

Tehát olyan hírek jönnek az iskolából, hogy verekszik a gyerek, vagy otthon veri a testvérét, miközben senki más nem fenyegeti őt veréssel a családban?

Akkor a mintát nem otthon kell keresni. Leggyakrabban az iskolai közeg a forrása a helyzetnek, néha pedig valami szabadidős tevékenység, edzés vagy akár csak a gyerekek ház körüli „baráti” társasága. A gyerek nem születik rossznak, szóval egészen biztos, hogy van valami minta, amit követ. A megoldáshoz nagyon fontos a minta forrásának felfedezése. Nehezítheti a helyzetet, ha minta nem a jelenben van, hanem a múltban.

Miért válik verekedőssé a gyerek? Logikusnak fogja találni, mert az is, ráadásul egyszerű megérteni. Ahogyan a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is vannak céljaik. Minden alkalommal, amikor a gyerek azt tapasztalja, hogy valakinek azért teljesülnek a célja, mert fizikai erőt alkalmazott, erősíti magában azt a gondolatot, hogy fizikai erővel lehet célba jutni. Például látja, hogy egy gyerek arra kényszerít egy másikat, hogy adja oda neki az uzsonnáját, de az nem akarja. Erre az kicsavarja a kezéből és megeszi. Máskor meg azt tapasztalja, hogy egy másik gyerek kizárja az osztálytársát a tornaöltözőből, hogy az ne tudjon átöltözni időben a tornaórára, akit aztán a tornatanár jól leszúr. Sok-sok hasonló tapasztalata lehet.

Mit közvetít neki mindez? Azt, hogy aki agresszív és használja is fizikai erejét az győz. Elegendő mennyiség ilyen tapasztalat alapján a gyerek könnyen megalkotja magának ezt az életelvet: „Erővel kell másokat megfélemlítenem ahhoz, hogy győzzek!”

Ezt nem feltétlen így fogalmazza meg, de valami hasonlót fog eldönteni, mint például: „Ha elég nagyot ütök, az én akaratom érvényesül”. Ha ő maga volt az elszenvedője agresszív cselekedeteknek, akkor csak még gyorsabban és még erőteljesebben alkot majd ilyen „életelvet”.

A szülőnek nagyon résen kell lennie, mert annál nehezebb visszafordítani a folyamatot, minél később kezdenek neki. Rendszerint amikor a szülő problémaként azonosítja a gyerek verekedős viselkedését, akkor ez már jó ideje folyik. Ekkor már akár több éve élte át a gyerek azokat az eseményeket, melyek megfogalmazták számára, hogy mi a „túlélés”. Ritka, hogy egy osztályban egy verekedős gyerek legyen, de sok sincs általában. Mégis, a legalaposabb kezelés az egész osztály együttes oktatása.

Egy cikk nem alkalmas a teljes kezelés részletes leírására már csak azért sem, mert kis különbség van a közösségek helyi sajátosságai miatt. Azért annyit elárulok itt, hogy főleg gondos oktatással az egész csoportban helyre kell állítani az értékrendet. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy megtanítjuk a gyerekeknek, hogy az ember legfontosabb tulajdona a saját teste, s hogy senkinek sincs joga bántani, sérteni, tönkretenni más tulajdonát. Ja, ha ez ilyen egyszerű lenne! – Mondod most kedves olvasó!

Pedig tényleg egyszerű, s ha bármely verekedős gyerek nehezen fogná ezt fel, akkor csak meg kell fordítani a helyzetet így: „Gondolj bele, hogy egy erősebb gyerek most hátulról lefog, nem enged mozdul sem egy percig. Hogy éreznéd magad? Zavarna, hogy nem te vagy az ura a saját testednek? Fájna, ha ezután hátracsavarná a kezed, majd lelökne a földre? És mekkorának éreznéd magad, ha még jól beléd is rúgna? Ugye kicsinek?”

Persze általában nem kell ilyen drámai helyzetet és kérdéseket felvázolni, mert a gyerekek alapvetően jók és akinek gyakran nem sikerül, az is szeretné jónak érezni magát. Szóval bízhatunk benne, hogy a gyerekek értik a felnőttek komoly, de nem fenyegető hozzáállását és tanításaikat. Bár nem törekszem itt a teljességre, de megemlítek itt további két fő lépést, melyek persze csak azután működnek, ha már helyreállítottuk arról szóló nézőpontot, hogy kicsoda egy gyermek, mi a joga a saját testéhez, testi épségéhez. (Ehhez egyébként léteznek remek oktató videók, amiket a TV-n felnőtt gyerekek könnyen megértenek.)

A második lépés az, hogy megkérdezzük a csoportban, hogy ki gondolja úgy, hogy neki van jóvátenni valója más gyerekkel szemben a csoportban. (Ha a „fő” verekedősök nem emelik fel a kezüket, akkor velük kell még egy megbeszélés, mert akkor az első lépés még nem érte el a célját.)

A harmadik lépés az, hogy át kell alakítani a csoport értékrendjét. Nem szabad a pozitív, egymást segítő cselekedeteket szó nélkül hagyni. Ezek nyugtázást érdemelnek és kell is, hogy azt kapjanak. Mi felnőttek hajlamosak lehetünk arra, hogy a jó viselkedést normálisnak, elvárhatónak tartjuk és nem gondoljuk, hogy dicsérgetnünk kellene ezért, pedig kell.

A nem nyugtázott jó viselkedés elapadhat. Időnként dicsérni kell a jót, különben a gyerekek azt tapasztalják, hogy a felnőttek csak a rosszat veszik észre, csak a rossz tanulókkal, rosszul viselkedőkkel foglalkoznak. Ez pedig arra a döntéshez vezetheti a gyereket, hogy még mindig jobb rosszalkodni, hiszen akkor legalább kapok figyelmet a tanáromtól, anyámtól vagy apámtól. Igen, a figyelemért sok mindent megtesznek a gyerekek és sajnos néha „bármi áron” elérik.

Végezetül annyit, hogy ha egy egész csoportban már túlzottan elharapódzott a verekedés, mint általánosan elfogadott és gyakorolt viselkedés, akkor sokkal könnyebben helyre tudja állítani az osztály viselkedését egy külső személy, aki nem élt együtt sokáig a helyzettel úgy, mint a szülők vagy az osztályfőnök. A „kezelés” végén nem árt, ha a szülők és pedagógusok további (ebben a cikkben nem részletezett) tanácsokat kapnak arra, hogy miben változtassanak még a gyerek körül annak érdekében, hogy a verekedős viselkedés mintázatának ne legyen több táptalaja. Észrevette, hogy ebben a cikkben semmilyen nyugtatót és kedélyjavítót nem javasoltam? Nem véletlen!!!

Ha a kedves olvasó pont a saját problémájára nem kapott volna választ ebben a cikkben, akkor felteheti kérdését és cikk írója válaszolni fog.

Novák Ferenc
tanár
emberi kapcsolatok specialista

Boldog gyerekek program
Boldog gyerekek program

Hozzászólások

hozzászólás

Boldogság

Boldogság Magazin - Jó hírek, amelyekre szükség van.

design by Honlapdiszkont

http://www.mrsewig.com/ black wigs short