InformációSzerelemSzótár

A szerelem szó jelentése

Mit jelent a szerelem?

A szerelem erős vonzódás, nemi vonzalmon alapuló erős testi és lelki vonzalom, amely főleg a szeretett személy iránti vágyakozásban, a hozzá való ragaszkodásban, az ő eszményítésében és az érte való odaadásban nyilvánul meg.

 

Magyarázat a szó meghatározásához

Figyelemre méltó, hogy a meghatározás egy oldalról, tehát a szerelmet tápláló vagy érző ember oldaláról fogalmazza meg ezt az “érzést” és nem szerepel a definícióban az, hogy viszonzást kapna. Ettől még tudjuk, hogy a szerelem viszonzása fontos és (jó esetben) ezáltal jön létre a párkapcsolat.

A meghatározás megemlít négy fő hozzáállást és cselekvést, melyekben a szerelem megnyilvánul. Ezek a vágyakozás, a ragaszkodás, az eszményítés és az odaadás! Ez a négy pont meglehetősen jó mérőeszköz arra, hogy “mennyire” szerelmes valaki (már ha egyáltalán van ennek mértéke).

Ha ebből a négy pontból egyik sem áll fenn, akkor nem is beszélhetünk szerelemről, legalábbis a definíciónak ebben az értelmében nem, hanem akkor az illetőnek talán csak valami erős szexuális késztetése van csak a másik iránt, ami nem lebecsülendő, csak éppen önmagában még nem szerelem. Ha a 4 pontból valaki tapasztal magán kettőt, akkor még érdemes megtanulnia és gyakorolnia a másik kettőt, mert akkor sokkal boldogabbá teheti párját a párkapcsolatban.

A szerelem szónak van több meghatározása is, de a párkapcsolat és a házasság szempontjából ennek az elsőnek van jelentősége.

 

További meghatározások

Az a személy, akibe szerelmesek vagyunk.
Ezen az érzelmen alapuló viszony.
Szeretet, gyöngéd ragaszkodás, erős, önzetlen vonzalom valakihez, valamihez. (régies, választékos).
Élettelen dolog, amihez nagyon vonzódunk, vagy tevékenység, amelyet szenvedélyesen űzünk.

 

A szerelem szó eredete

A szer(et) szóra vezethető vissza: [szeret < ómagyar: szeret < ősmagyar: szertin (szeretni) < dravida: saruvu (szeret < ölel, simogat)]

 

Más szótárak szerint

Van olyan szótár, ami az értelmezését így kezdi: „a nemi vonzalmon, a fajfenntartás ösztönén alapuló érzelem…”. Ez úgy hangzik, mintha az állatvilágból jöttünk volna, de az ilyen meghatározásnak van előnyös oldala is, mégpedig az, hogy világosan szerepelteti a szex szerepét a szerelemben, talán csak azt nem érzékelteti, hogy ez az érzelem nem csak a fajfenntartás céljából létezik. Már pedig az biztos, hogy a szerelem a lelki élet része is.

Az, hogy a szerelem jelentése mennyi lelki és mennyi testi tartalommal bír, kultúránként egy személyenként eltérő. Az arány objektíven nem meghatározható, de jellemzően csak primitív vagy erkölcstelen közegben tolódik el teljesen a testi összetevő felé. A kettő közötti egészséges arány fenntartása testi és lelki értelemben is öröm forrása, méghozzá egymást kölcsönösen erősítő módon.

 

Néhány más nyelven

angol: love
német: Liebe
francia: amour
orosz: Любовь
olasz: amore
spanyol: amor

 

Szinoníma

kötődés, ragaszkodás, érzelmi kötelék, vonzalom, vonzódás, szeretet, imádat, románc

 

(forrás: wikiszotar.hu)


Feliratkozás a Boldogság Magazin tanácsadójának hírlevelére

 

Hozzászólások

hozzászólás

Boldogság

Boldogság Magazin - Jó hírek, amelyekre szükség van.

2 thoughts on “A szerelem szó jelentése

Comments are closed.