Rendetlen a gyerek?
Nincs gyerek, akik rendetlennek születik, de sok szülő küzd azzal, hogy nehéz rávenni a gyereket a rendcsinálásra, magától pedig végképp nem csinálna rendet. Ez általában az évek múlásával egyre romló tendenciát mutat. Ha azonban megértjük ennek a forrását, könnyen visszafordítható a folyamat. Bár az iskolának és az óvodának valamivel kevesebb a lehetősége, mint a szülőnek otthon, ettől még pedagógusok is használhatják az alábbiakat.
Bontsuk ezt fel időszakokra. Felszínesen megfigyelve azt látjuk, hogy mielőtt a gyerek megtanul járni, teljes összevisszaságban vannak körülötte azok a játékok, melyeket odaadtunk neki. Ezek azonban nem az ő szándékai szerint vannak így, hanem egyszerűen csak azért, mert mozgásának koordinációját még csak ekkor alakítja ki; megfog egy szivacskockát és az kifordul a kezei közül, valamit erre sodor a kezeivel, valamit arra.
Rendetlen – Nem születünk ilyennek
Amint a gyerek mozgása már lehetővé teszi saját elképzeléseinek megvalósítását – ez körülbelül a biztonságos járása kialakulásának idejére tehető –, akkor észrevehető, hogy a gyerek szinte mindent elrendez maga körül. A kisautókat vagy a babákat sorba rakja, a játékkártyákat is valamilyen rendszerben teszi egymás mellé vagy egymás fölé. Figyeljük meg! Ha ebben a korban összevissza elhelyezett játékok közé ültetjük, hamarosan elkezdi rendbe rakni azokat, az persze lehet, hogy mi másképp rendeztük volna ezeket a tárgyakat, de láthatóan lesz valami logika abban, ahogyan elrendezi őket. Azt mondhatjuk, hogy vele született képessége van a rendre. Ez a nevelkedés legfontosabb szakasza abból a szempontból, hogy mennyire lesz (pontosabban marad) rendszerető a gyerek. Ha ekkoriban magunk mellé ültetjük mondván, hogy „gyere tegyük külön kupacokba anya, apa és a te zoknijaidat”, akkor örömmel részt vesz ebben.
Miért szokik le a rendről?
Mi történik ekkor vagy közvetlenül ezután, amiért kisiskolás korban vagy már valamivel korábban oda lesz ez a rendszeretet és nem igazán vesz részt szívesen a rend fenntartásában vagy a rendcsinálásban?
Nem egy hirtelen lelki sok miatta van. Nem kell nagy dolgoknak történni ahhoz, hogy a gyerek körül végül állandó legyen a rendetlenség. Még ha a legjobb szándékkal is, de valószínűleg minden szülő elkövette már a következő apró hibákat. Ezek nem nagy dolgok, de ha folyamatosan hónapokig, évekig előfordulnak, akkor ezzel elérhetjük, hogy elmúljon a rend szeretete.
Azt mondjuk a másfél-két éves gyereknek, hogy másképpen rakja sorba a dolgokat, mint ahogy ő szerette volna. Helyette csináltuk rendet az ő dolgai között mondván, hogy így gyorsabb. Mivel valahová sietni kell, lebeszéljük arról, hogy valamiben rendet tegyen vagy későbbre halasztatjuk vele. Elégedetlenek vagyunk a gyerek munkájával és ezt szemére is vetjük, mert nem mindent tett rendbe, hanem csak a rábízott környezete egy részét. Siettetjük őt a rendcsinálásban, takarításban. Folyamatosan rossz példát mutattunk azzal, hogy a mi szobánkban, konyhánkban, autónkban, asztalunkon sincs rend.
Neveléssel helyrehozható
Megértem, ha a kedves szülő, aki olvassa e sorokat valami bonyolultabb és csak idegen szavakkal kifejezhető válasznak jobban örült volna. Jogos elvárás, mert akkor nem a miénk, szülőké lenne a felelősség a gyermekünk körüli rendetlenségért, hanem létezne egy mondjuk „rend-pszichológia” nevű áltudomány-ág, s akkor elég lenne csak elvinni a gyereket egy ilyen „szakemberhez” és már készen is lennénk, itt lenne a “gyors boldogság“.
Ezzel szemben van egyszerű megoldás, s a pozitív eredmények eléréséhez persze ugyanúgy kitartónak kell lenni, ahogyan a fenti apró hibák sem egyszer fordultak elő. A gyerek rendszeretetének helyreállítása felé vezető úton a legfontosabb, hogy (1) a szülő kezdjen rendet tartani a saját környezetében, s ezzel mutasson jó példát. A második (2) az, hogy akárhány éves is a gyerek, kezdjük el bevonni a rend megteremtésébe a család által közösen használt terekben. Ezt azonban apránként tegyük, mert a hirtelen változással szemben könnyen ellenállásba ütközhetünk. (3) Ne kedvezzünk automatikusan valamiben, amiben kedvezni szoktunk a gyereknek, hanem várjunk el tőle cserében valamilyen hozzájárulást a rendhez. (4) Mi magunk dobjunk ki dolgokat, amelyek már nem jók semmire, csak őrizgettük őket feleslegesen, ezzel is növelve a rendet. (5) Kérdezzük meg tőle, hogy ő mit dobna ki szívesen a szobájából, majd biztassuk arra, hogy dobja ki, akkor is, ha mi vettük neki és számunkra kifejezett veszteségnek tűnik a dolog. (6) Dicsérjük meg, ha rendet csinál vagy valamiben nagyobb rendet tart, mint eddig, még akkor is, ha ez valami olyan apróbb dolog is, mint például az, hogy sorba tette a könyveit a polcon.
Adható még több apró tanács is ebben a témában, a legfontosabb azonban a fenti első pont, majd pedig folyamatosan követni a többi pontot akármilyen sorrendben újra és újra kitartóan. Bár nem egy nap alatt jön rendbe az, ami hosszabb idő alatt romlott el, de a szülő meg fog lepődni, hogy egyáltalán nem kell olyan sok idő a javuláshoz, mint amennyi a rend leromlott állapotához kellett.
Novák Ferenc
tanár
emberi kapcsolatok specialista
