Irigység

Apróságnak tűnik a gyermeknevelési problémák között az irigység a verekedéshez vagy például a lopáshoz képest, mégis ennek kezelése során mi szülők olyan hibákat véthetünk, melyeknek később nehezen helyrehozható következményei lehetnek.

Mint bármely más gyermeknevelési nehézségnek, az irigységnek is van két oldala. Vegyük előre azt, amikor azt tapasztaljuk, hogy saját gyerekünk irigy. Igen különböző, hogy a szülők mit minősítenek irigységnek. Vegyünk egy elég gyakori helyzetet. A gyerek egy játszótéri homokozóban lapáttal töltögeti a kis vödrébe a homokot, amikor egy másik szeretné elkérni – rosszabb esetben elvenni – a lapátját. Amikor a gyerek nem adja, akkor néhány szülő ezt irigységnek titulálja és a szótár alapján ezt látszólag meg is teheti, mert az irigy szó egyik meghatározása ez:

„Önzőn féltő (személy), aki saját tulajdonát, kedvező helyzetét, állapotát másnak nem engedi át, vagy nem adja meg annak a lehetőségét, hogy a másik is hasonlót kapjon, szerezzen, érjen el magának.” (www.wikiszotar.hu)

Csakhogy a gyerek nem feltétlenül önző módon ragaszkodik a lapátjához, hanem az egyszerűen csak az övé és most tényleg használja. Irigységről inkább akkor beszélhetnénk, ha később, amikor ő nem használja és mással játszik, akkor sem engedné, hogy a másik gyerek használja egy kis időre.

Ha a szülő ekkor ráveszi, hogy mégis adja át a lapátját a másiknak, akkor ennek az azonnali zaklatottságon, síráson túl két hosszabb távú következménye lehet – no nyilván nem egy alkalomnak, de ha sokszor előfordul.

A gyerek azáltal tanulja meg a magántulajdon fogalmát, hogy vannak dolgai, amikkel ő rendelkezhet, mások pedig nem, valamint látja, hogy vannak dolgok, melyekkel mások rendelkezhetnek, ő pedig nem. Ha tehát rendszeresen akarata ellenére vesszük rá, hogy másoknak odaadjon valamit, akkor az lesz a tapasztalata, hogy neki nem lehet tulajdona, hiszen úgyis mások mondják meg, hogy mit tegyen azokkal a játékokkal, amiket kapott. Így „nevelhetünk” fel egy gyereket úgy, hogy felnőttként sikertelen legyen a

lakás, autó, pénz és más egyebek tulajdonlásában. (A szerző nem gondolja, hogy mindezek a világ közepét jelentenék, de valamilyen mértékű tulajdonlás nélkül elég nehezen él meg az ember ebben a társadalomban.)

A példában említett helyzet ilyen „megoldásának” másik következménye az, hogy mivel a gyerek nem tudja végigcsinálni a lapáttal azt, amit eltervezett, így a arra szoktatja rá, hogy nem fontos a dolgokat befejezni. Ha rendszeresen megszakítjuk a gyereket játék közben, akkor sosem jut a végére. Ez „jó kezdet”, ha azt szeretnénk, hogy olyan felnőtté váljon, aki nem tud befejezni egy munkafolyamatot, aki csak tervezget, de ritkán jut el a célig.

Térjünk vissza az irigységhez! A szótár másik meghatározása szerint:

„Rosszindulatúan féltékeny (személy), aki más szerencséjén, sikerén, jólétén bosszankodik, és azt inkább magának kívánja.”

Az a gyerek, aki szeretné folytatni a megkezdett játékát nem tekinthető ilyennek. Az egy másik helyzet, amikor van mondjuk három lapátja, melyek közül kettővel nem is játszik, de semmiképpen sem szeretné kölcsönadni a másik gyereknek, hogy az játsszon vele. Még ebben a helyzetben sem javasolt erővel elvenni tőle vagy akarata ellenére rábírni, hogy adja oda a másiknak. Ha azt tapasztaljuk, hogy gyermekünk rendszeresen irigy és még ideiglenesen sem adná oda saját dolgait másnak, amivel gyakran az a szemlélet is párosul, hogy a másiknak ne is legyen olyanja, mint amilyen neki van, akkor igénybe vehet rövidebb-hosszabb időt, mire leszoktatjuk erről.

Sokféle gyakorlat alkalmas erre, az egyik legjobb az, ha figyelünk arra, hogy amikor szeretne valamivel játszani, ami nem az övé, legyen az mondjuk Apa táskája, akkor megkérdezzük, hogy kedves lenne-e Apa részéről, ha odaadná neked egy időre, ami az övé. Tanítsuk meg rá, hogy ő kérje el Apától és köszönje is meg, ha megkapta. Még ha ez heteket is időbe vehet, a végén természetessé válik számára, hogy valamit el lehet kérni, oda lehet adni úgy, hogy az vissza is kerül a tulajdonosához. A lényeg, hogy ismert legyen számára, hogy ha valaki egy időre odaadja azt, ami az övé, akkor az kedves dolog. Nincs mese! A szülőnek következetesnek kell lennie egy ideig abban, hogy csak akkor adja oda, amit a gyerek szeretne, ha a gyereken látszik, hogy érti a szituációt és értékesnek tarja a annak a személynek a viselkedését, aki kölcsönadja valamijét.

Amikor ezt az elsőt begyakorolták, akkor ezután pár példával érdemes ilyenekről beszélgetni a gyerekkel, mint például: ha egy másik gyereknek lenne gyereknek három labdája, de egyet sem adna neki oda egy időre, amikor pedig ő nagyon szeretné, akkor hogy érezné magát. Utána kérdezzük meg, hogy: Egy másik gyerek, hogy érezné magát, ha nem lenne egy lapátja sem, neked pedig lenne két felesleges, de egyet sem adnál oda neki? Az önzőségnek és önzetlenségnek minél több példáját vesszük át vele mind a két irányból (neki nincs, neki van), annál jobban elmélyíthetjük a gyerekben azt, hogy kölcsönadni abból, amiből nekünk bőven van, az kedves dolog.

A legfontosabb persze az, ami a nevelés teljességére is igaz, miszerint a gyerekre leginkább az hat, amit a környezetében tapasztal. Így nem mellékes, hogy mi szülők, mennyire mutatunk jó példát, ha önzetlenségről van szó.

Novák Ferenc
tanár
emberi kapcsolatok
specialista

Boldog gyerekek program
Boldog gyerekek program

Hozzászólások

hozzászólás

Boldogság

Boldogság Magazin - Jó hírek, amelyekre szükség van.

design by Honlapdiszkont

http://www.mrsewig.com/ black wigs short