GyerekekHírekMagazin

Gyermek esélye az életre

Félelmetes jelen és még gonoszabb jövő rajzolódik ki az ENSZ 2016-os jelentéséből a Boldogság Világnapja alkalmából, ami a Föld gyermekeinek állapotáról szól (The State of the World’s Children 2016).

Az összefoglaló jelentés Európáról sem fest derűs képet, tehát koránt sem igaz, hogy a megszülető gyermekek csak a világ legszegényebb országaiban nélkülözik az emberhez méltó élettartamot és életminőséget. A szegénység és a várható élettartam között nyilvánvalóan erős összefüggés mutatkozik.

 

A gyermek első napja

Körülbelül 1 millió gyermek számára élete első napja egyben az utolsó is

Ennek okai egyebek mellett a következők: élelmiszer hiány, fertőzött vagy hiányzó ivóvíz, hiány orvosokból és gyógyszerekből, gyógyíthatatlan betegségben (például AIDS) szenvedő szülők. Ez utóbbi szinte kezelhetetlen problémává nőtte ki magát Afrikában.

Nagy általánosságban elmondható, hogy az egy főre eső nemzeti össztermék mértéke összefüggésben van az egy-egy országban élő gyermekek helyzetének súlyosságával, azonban vannak példák arra, hogy egy ország viszonylagos gazdagsága önmagában semmit sem jelent, ha a társadalmi különbségek hatalmasak és a szegénység arányát még statisztikailag sem képes ellensúlyozni egy tehetős, de igencsak szűk réteg.

A gyermekek túlélésének esélyeiben kiemelt szerepe van az anya egészségének. Sajnos a világ számos országában olyan alacsony a 10.000 főre jutó orvosok száma, hogy ezeken a helyeken a gyermek úgy jön világra, hogy már az anya sem volt egészséges, szervezete gyenge, alultáplált volt. A szülés körülményei pedig elsődlegesek abból a szempontból, hogy a gyermek milyen túlélési esélyekkel indul.

 

Európa

A jelentés összefoglaló fejezete a szerbiai romák elkeserítő helyzetét említi. A legtöbb európai uniós országban, a gyerekek számára sokkal nagyobb kockázatot jelent a szegénység, mint a felnőttek számára. Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában minden ötödik roma gyermek mérsékelten vagy súlyosan alultáplált.

A gyermek-szegénység Európában Romániában a legsúlyosabb, ahol a gyermekek közel 40 százalékát érinti a probléma. Néhány helyen kiemelt fontosságot tulajdonítanak a gyermekeknek, ezért pár országban kisebb a szegénységben élő gyerekek aránya, a felnőttekéhez viszonyítva. Ilyen pozitív példák (nem meglepő módon) Dánia, Finnország, Németország, de még Észtország is ehhez a csoporthoz tartozik.

 

Magyarország

A túlélés esélyeiben komoly szerepet játszik, hogy az ember milyen minőségű ivóvízhez jut. Magyarország a világ élvonalában jár abban, hogy minden településen elérhető tisztított vezetékes ivóvíz. Ezzel összefüggésben olyan előkelő csoportba tartozunk, mint Németország, Japán vagy Franciaország.

Az ENSZ által kapott adatok alapján Magyarországon a felnőttek átlagosan 16,3% él szegénységben, míg ez az arány a gyermekeknél 21,1%. A gyerekek vonatkozásában néhány tőlünk nyugatabbra lévő országban sem lehetnek büszkék a helyzetükre. Portugália és Olaszország közel Magyarország szintjén van, míg Spanyolországban ennél is rosszabb a helyzet.

Az öt év alatti gyermekhalálozás statisztikájában Magyarország a 153., azonban ez egy fordított lista, tehát minél hátrébb szerepel egy ország, annál jobbak a mutatói. A legkisebb kockázata annak, hogy egy gyermek öt éves koráig elhunyjon Luxemburgban van. Magyarországnál ebben a vonatkozásban előrébb jár Lengyelország, míg Szlovákiában és Romániában rosszabbak a túlélés feltételei a kisgyermekek számára.

 

A Boldogság Világnapja

Az ENSZ az idei boldogság világnapjára, 2016. március 20-ára felhívást tett közzé, hogy ebből az alkalomból ismerjük el a boldogságot és az emberi élet fontosságát szerte a világon. Az ENSZ nemrég elindított 17, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos célja között szerepel, hogy csökkentse a szegénységet, az egyenlőtlenséget, és megvédje a Földet.

Az ENSZ felkért minden embert, minden iskolát, üzleti és kormányzati szereplőt, hogy ünnepelje együtt a Boldogság Nemzetközi Napját minden évben március 20-án.

 

Mit tehet egyetlen ember?

1. Segíthet enyhíteni a körülötte élők szegénységét akár személyes tevékenységével, akár adományaival.

2. Segíthet abban, hogy úgy oktatja a szegényeket, hogy azok végül kilábalhassanak nehéz sorsukból és saját erejükből emberhez méltó életet élhessenek.

3. Várja el kormányától és szűkebb területe (önkormányzatok) vezetőitől, hogy ne csak hatalmukat erősítő látszatintézkedéseket hozzanak a szegénység jelenségével kapcsolatban, hanem valóban cselekedjenek a szegény rétegek oktatása és munkához juttatása vonatkozásában. Bőven van forrás a szegénység felszámolására, ehhez mindössze felére kell csökkenteni a jóléti társadalmakra olyan jellemző korrupciót és lecsökkenteni olyan állami kiadásokat, melyek nem hoznak létre termelő kapacitásokat és így az állam számára a jövőben is bevételt kínáló forrásokat.

4. Válasszon olyan vezetőket, akik megértik, hogy egy átlagosan szegény országban a jómódúak sem lehetnek boldogok. Egyrészt hogyan is lehet valaki boldog, ha körülötte olyan sokan boldogtalanok, másrészt a szegénység növekedésével kéz a kézben jár a bűnözés növekedése is, ami boldogtalanná tesz szegényt és gazdagot egyaránt.

5. Várja el, hogy vezetői felhívják a világ vezetőinek figyelmét arra, hogy minden országra ki fog hatni, ha a Föld jómódú országai nem törekednek az elesettebb országok felemelésére. Ennek eszköze pedig ideiglenesen valóban a segélyezés, hosszú távon azonban az elmaradott országok lakóinak képzése, munkával való ellátása és termelésbe állítása.

 

Eszterházy grófnő

1917-ben néhány „forradalmár” berontott a grófnőhöz és egyikük azt mondta: Grófnő, pakoljon! El kell mennie, mert nem lesznek többé gazdagok!

A grófnő türelmesen visszakérdezett: „Fiatalember! Miért inkább szegények nem lesznek többé?”

 

Boldog gyerekek program
Boldog gyerekek program

 

Hozzászólások

hozzászólás

Boldogság

Boldogság Magazin - Jó hírek, amelyekre szükség van.