„Állt a parton ezer asszony”

Nagy fejtörés a legtöbb nőnek, hogy milyen praktikákkal tud izgalmas maradni a férje számára egy életen át. Így aztán sokan fel is adják útközben, kiszállnak, nem kívánnak versenyezni a fiatalok lendületével. A süteményfalatozás nagyobb élvezetté válik, mint hogy próbálgassák a csipkés kombinét. Már csak futtában pillantanak bele a tükörbe, mert a feladás tényére, a vesztésre emlékeztetik őket a felesleges kilók és a szaporodó szarkalábak. Aztán életük derekán már gyakran szemet hunynak férjük kicsapongásai felett, és egy „nyugodt” házasságként élik meg, hogy férjük erre-arra kóborol ugyan, de szentül megígérte nekik, hogy elválni tőlük nem fog sosem.

Jelen cikk írója, bár nőnemű, képes megérteni a hódítás vágyát, és azt a nézőpontot, amikor a férfiak szeretnek újból és újból vadászni, „ szerelembe esni.” Persze, ezt csak idézőjelben hívhatjuk szerelemnek, mert abból azért nem sok akad egy élet folyamán, de mondjuk úgy: vágyódásba esni, és ez olyan boldogságos érzet. De természetesen az is igaz, hogy a nőknél is gyakran előfordul ez a típusú életfelfogás, de az úgy tűnik, ritkább, mint férfi társainknál, és más a motivációja, mint a férfiaknál. Ennek kulturális és egyben testi okai is vannak, de maradjunk most kifejezetten és kizárólag csak azoknál a férfiaknál, akik szándékosan sportot űznek az „udvarlásból”: ágról ágra szállnak, és hisznek abban, hogy ez így rendjén is van.

Azonban – a szíve mélyén – mindenki érzi és tudja, hogy ez valahogy nincs rendjén.

A hű, évtizedek óta tartó házasságban élő férfiak tekintete kiegyensúlyozottabb, biztonságosabb – bár kevesebb magánéleti kalandot éltek át – mint zajosabb életet élő férfitársaik.

A nagy kalandorokat viszont gyakran láthatjuk alkoholos ital mellett, és amikor épp nagyon őszinték, akkor kiderülhet számunkra, hogy nem is annyira kiegyensúlyozottak. Nem is biztos, hogy boldogok.

 

Miért?

Ezt a kérdést érdemes boncolgatni, mert a kérdés megválaszolásával elejét vehetjük a meggondolatlan döntéseknek, és legfőképp annak, hogy folytassuk ennek a magatartásnak a méltatását művészeti alkotásokban, filmben, versben. A pillanatnyi élvezet, kaland, öröm értékes élménynek tűnhet. Ez nem kétséges. Minden ember vágyik arra, hogy érzelemdús pillanatokat éljen át. Mindazonáltal a fent leírt magatartásforma mégsem vezethet hosszú távon boldogsághoz.

 

Miért nem?

Állhatna itt az a válasz, hogy mert fájdalmat okozol annak az asszonynak, akit épp megcsaltál, akit épp elhagytál. Igen, ez is válasz. De a valódi probléma még csak nem is ebben rejlik. Hiszen a megereszkedett hasú feleség VALÓBAN feladta, és valóban nem érdekli már a hűtlen férje. A lány, aki belebonyolódik az egyéjszakás kalandba, valóban gondolhatja úgy, hogy neki ez elég. Nem kell ígérgetni, hazudni neki, létezhet, hogy őszintén gondolja így. (Más kérdés, hogy mindkét megnyilvánulás már az önbecsülés teljes hiányának tünete, de attól még igaznak érezheti a személy.)

 

Akkor miért nem leszel soha boldog, ha ágyról ágyra jársz?

Minden ember, minden egyes ember, akivel találkozol, részévé válik életednek. Épp ezért még az sem mindegy, és az sem lehet véletlen, hogy kivel kezdesz el beszélgetni. Hiszen amint kapcsolatba kerülsz a másik emberrel, rövidesen ki fog derülni, hogy van legalább egy problémája az életében. Ki fog derülni, hogy aggasztja valami, vagy van valami betegsége, vagy vesztesége van, mert meghalt a kutyája, vagy nem szereti a főnökét, vagy képtelen teherbe esni, vagy nem találja élete párját, vagy egyedül neveli neveletlen gyermekét, vagy ápolja fekvő beteg rokonát, és sorolhatnám, mennyi emberi gyötrelem van ezen a világon.

Amikor kapcsolatba kerülsz a lánnyal, nagy valószínűséggel (hacsak nem egy nagyon rövid szavak nélküli együttlétről van szó) nagy valószínűséggel mesélni fog az életéről. Valamit. És egészen biztos vagyok benne, hogy elszólja magát.

És Te ott vagy vele, jelen vagy, tanúja vagy annak, hogy elmeséli, mi bántja. Elmeséli, hogy mi keseríti meg éppen akkor az életét. Lehet, hogy mindent nem mond el, lehet, hogy csak jeleket ad, de te ott vagy, és pontosan tudod, hogyha kihúzod a cérnaszálat, lefejtődne az egész pulóver… De te nem azért érkeztél, hogy rendbe hozd az életét, persze hogy nem, megértem.

Hanem csak azért, hogy kicsit jobban érezd magad, és ezért viszonyod lesz vele, majd mégy tovább, találkozol a másik gyönyörű lánnyal, ő is mond neked valamit, mesél egy műtétről vagy egy részeges apáról…, de te nem akarod végighallgatni, mert nem ezért jöttél! Persze, hogy nem! A szerelemre vágyódsz, nem vagy te lelkipásztor… Majd mégy tovább, és ott a következő, aki nem talált munkát, vagy kiszáradt a haja a szőkítéstől, a következőnek valami nőgyógyászati baja van…, s te befogott füllel hallgatod.

S végül ott találod magad egy leélt, hosszú vagy rövid élet végén, mint Szindbád, maga mögött hagyva a boldogtalan és szerencsétlen szerelembe esett, faképnél hagyott asszonyok hadát.

 

„Állt a parton ezer asszony És én sírtam a hajón.” – írja Ady.

 

Hát persze. Neked is csak sírni marad majd erőd.

Mert minden, fel nem szárított könny rád fog hullani. Mert minden – el nem mondott -, vigasztaló szavad beléd szárad. Mert minden, elmulasztott segítségtől a Te szívedből törik le egy darab.

Ha valaki képes egyet szeretni és kitartani mellette, annak a könnyeit fel tudja majd szárítani. Meg fogja tudni vigasztalni. Segíteni tud neki egy életen át. És érezni fogja a boldogságot.

Tarts ki! Érdemes.

Szerző:

Tihanyi-Tóth Kinga

színésznő, író

(Tihanyi Vándorszínpad)

 


Feliratkozás a Boldogság Magazin tanácsadójának hírlevelére

 

Hozzászólások

hozzászólás

design by Honlapdiszkont

http://www.mrsewig.com/ black wigs short